Az oldal nem található...

A Global Poker Awards díjai átadva, Imsirovic, Cynn, Veldhuis és Doyle Brunson is a díjazottak közt

Article cover

A GPI idén is folytatta a tradícióját a pókeres díjátadásokat illetően, azonban most először sűrítette be egyetlen nagyszabású gálaestbe, amely a Global Poker Awards nevet viseli (idáig Amerika és Európa számára külön díjátadók voltak). A jelöltekről már kb. egy hónapja olvashattatok oldalunkon, és arról is, hogy némelyik jelölés milyen kritikus visszhangokat váltott ki a pókeresek világában.

A rendezők ismét megkapták a kritikusaiktól a magukét, főként az új kategóriákért, amelyek a póker tartalom készítőire vonatkoztak. A streamek, podcastok, vagy a letsplayek egyre inkább elterjedt formátumok, amelyek már több százezer néző szívét szerezték meg a világ minden táján. De a rendezők ennek ellenére nem szenteltek elég figyelmet a jelöltek helyes kategóriába sorolásának, így Joe Ingram pl. nem került be a podcast kategóriába, pedig-e formátum úttörőjének számít, Doug Polk pedig a vloggerek kategóriájába került, annak ellenére, hogy még egyetlen vlogot sem készített életében.

A Global Poker Awards ismét több ellentmondást hozott, mint örömetA Global Poker Awards ismét több ellentmondást hozott, mint örömet

A rengeteg kritika ellenére a gálaest nagyszerű hangulatban telt, és a díjátadások is nagyobb akadály nélkül zajlottak. Azok, akiket „véletlenül” nem jó kategóriába soroltak nem kaptak díjakat, a végeredmények meghirdetése után pedig a pókerközösség java része elégedett volt.

Ezt a gálaestet ingyenesen követhettétek a PokerGo platformján keresztül, az elkövetkezendő napokban pedig még szintén ingyenesen megtekinthetitek az ismétlését itt:

Az idei nyertesek között nem hiányoznak az olyan játékosok, mint pl. Ali Imsirovic, akit nemrégiben még alig ismert valaki, mostanra pedig olyan játékos vált belőle, aki a Poker Mastersen sorra verte a legjobb játékosokat is, így kiérdemelte a lila zakót. Üres kézzel a hihetetlen Justin Bonomo sem távozott, aki végül az „év pillanata” kategóriában nyert.

A díjazottak között olyan nevek is szerepeltek, mint pl. Lex Velhuis, Maria Ho, vagy a pókerpáros Alex Foxxen és Kristen Bicknell. Az est legszebb pillanatáról pedig valószínűleg a legendás Doyle „Texas Dolly” Brunson gondoskodott, aki annak ellenére, hogy nem vett részt ezen a gálaesten standing ovationt érdemelt ki, amiért olyan sokat adott a pókernek élete során.

Itt pedig megtalálhatjátok a kategóriák győzteseit. Ti elégedettek vagytok az eredményekkel?

Breakout player:

Ali Imsirovic
Maria Konnikova
Ping Liu
Christopher Michael Soyza

Az legjobb torna teljesítménye:

Justin Bonomo (Super High Roller Bowl IV)
John Cynn (výhra v ME WSOP)
Maria Lampropulos (PCA Main Event)
Dylan Linde (WPT Five Diamond) 

Az év eventje (közepes buy-in):

888poker Live
RUNGOOD Poker Series
Unibet Open
WPT Deepstacks
WSOP Circuit

Az év eventje (magas buy-in):

PP Caribbean Poker Party ME
Super High Roller Bowl IV
WPT Five Diamond World Poker Classic
WSOP Main Event 

Torna igazgató:

Tony Burns (Seminole Hard Rock)
Paul Campbell (ARIA)
Jack Effel (WSOP)
Kenny Halleart (Unibet Open) 

Póker újságíró:

Drew Amato
Sarah Herring
Remko Rinkema
Christian Zetzsche 

Streamer:

Jeff Gross
Jason Somerville
Jaime Staples
Lex Veldhuis

Vlogger:

Marcle Cordeiro
Joe Ingram
Andrew Neeme
Daniel Negreanu
Doug Polk 

Podcast:

LFG Podcast (Chad Holloway, Jamie Kerstetter)
PokerCentral Podcast (Brent Hanks, Remko Rinkema)
PokerNews Podcast (Sarah Herrinf, Jeff Platt)
The Chip Race Poker Podcast (David Lappin, Dara O´Kearney)
The Fives a PocketFives.com Podcast (Lance Bradley, Donnie Petters) 

Broadcaster:

Maria Ho
Lon McEachern
Nick Schulman
Lex Veldhuis

A pókervilág személyisége:

Angelica Hael (WPT)
Cary Katz (Poker Central)
Matt Savage (WPT, TDA)
Ty Stewart (WSOP)
Rob Young (partypoker, Dusk Till Dawn) 

Az év pillanata:

Jeremy Hilsercop Platinum Passt kapott Joe Ingramtól egy videóért, amelyben a feleségétől WSOP utat kapott karácsonyra
Joe Cad WSOP Closer karkötőt szerzett, amelyre rögtön a Main Event döntőasztalának befejezése után nevezett be, ahol a nagyszerű 5. helyet szerezte meg
Doyle Brunson utolsó WSOP eventje
Justin Bonomo megnyerte a Big One for One Dropot, így kiegészítette a Super High Roller címeit (SHRB, SHRB China, One Drop)

Media content:

Brunson és a búcsúzós WSOP – Drew Amat fényképe
The Pursuit of Poker Success – Lance Bradley könyve
Vayo vs PokerStars –Haley Hintz cikke
PokerGO – Super High Roller Cluv: Schulman feat. Nejad 

További díjak, amelyek a gálaest alatt kerülnek kiosztásra:

2018 GPI év játékosa – Alex Foxen
2018 GPI év hölgyjátékosa – Kristen Bicknell
Lifetime Achievement in Poker cím - Doyle Brunson
Jótékonysági kezdeményezés - Robbie Strazynski
PocketFives Legacy díjazás - Chris Moorman
Az emberek választása – az év személyisége - Brad Owen
Zsűri díj - Drew Amato

Vissza a PÓKER HÍREK