Ahogyan azt bizonyára ti is tudjátok, március 8. minden évben a nőnap megünnepléséről szól. Idén a Banco Casino ennek tiszteletére egy freerollt készített, amelyen szép és értékes tárgyi nyereményeket osztott szét. A belépés csak a hölgyjátékosok számára volt lehetséges, akikre welcome drink, és egy kis meglepetés várt.
A hölgyek keményen megküzdöttek minden egyes zsetonért, és főként a döntőasztalra jutásért, amit értékes nyereményekkel jutalmazott a terem. A döntőasztal megformálásra nem kellett túl sokáig várnunk, és bizony volt ott mit néznünk.
De ahogyan az már lenni szokott a bajnoki címet mindig csak egy játékos (ebben az esetben hölgyjátékos) szerezheti meg, aki tegnap éjjel Ondríková Miriam lett, így ő lett a márkás retikül, és a kaszinóba szóló utalvány tulajdonosa.
Este hétkor a pénteki nap főtornája vette kezdetét, amely a közkedvelt Ten Grand volt 10.000€-s garanciával, 60€-s nevezési díj mellett. A sok hazai regulárhoz a környező országok játékosai is csatlakoztak, így végül 171 nevezés gyűlt össze, ami elég volt a garancia begyűjtéséhez.
A fizetős helyezések 18 játékosra vártak, és míg a mincash 101€ volt, addig a bajnokra 2.047€ várt, és egy belépő a hamarosan megrendezésre kerülő PokerAkademia Open 100.000€ GTD-re. A torna döntőasztalán nem hiányozhattak a helyi nagynevek, így minőségi póker szemtanúi lehettünk.
A végső heads-upot végül Bakacs János vívhatta meg a szlovák Bóna Jaroslavval, akik azonban még mielőtt belelendültek volna a párharcba alkut kötöttek, amely egyformán 1.551€-t garantált mindkettejüknek, így már csak a trófeáért, és az említett belépőért folytatódott a játék. Az utolsó néhány leosztás Bóna számára alakult jobban, így ő lett a torna hivatalos bajnoka, az 1.551€, és a PokerAkademia Main Event belépő tulajdonosa. Gratulálunk!
Azonban itt még nem ér véget a márciusi póker a Banco Casino termében, épp ellenkezőleg – már csak pár nap választja el a pókerkedvelőket attól, hogy megküzdhessenek a 100.000€-s garanciáért, csupán 160€+19€ nevezési díj mellett.
A PokerAkademia Open nyitónapja szerdán, március 13-án indul majd 18:00-tól, de természetesen több lehetőségetek is lesz a nevezésre, elég kiválasztani az alábbi flightokból egyet:
A jövő héten az ország másik felén is lesz minek örülnötök, hiszen csütörtökön, március 14-én nagyszabású megnyitót rendez a kassai Banco Casino! Attraktív programok, zenés fellépések, ínycsiklandozó ételek, exkluzív italok, tombola értékes díjakért, és ünnepélyes tortavágás – ez mind már pár nap múlva! Ha szeretnétek ilyen módon szebbé tenni az unalmas csütörtöki napot, akkor informálódjatok a kaszinóban, ahol felvehetitek a meghívótokat.
Banco Casino Bratislava
Cím: Hodžovo námestie 2, Bratislava
Nyitva tartás: 24/7
Recepció: +421 252 624 378
Torna manager: +421 905 209 209
Cash game manager: +421 908 024 024