Maria Konnikova a The New Yorker magazinnak publikál, és közben tanul az emberi elméről, és arról, hogy hogyan használják azt az emberek. A 34 éves USA-ban élő hölgy, akinek orosz gyökerei vannak az experimentális pszichológiának szentel figyelmet. A legújabb kísérletét saját magán próbálta ki. A legújabb könyve miatt, amely a szerencséről és a stratégiai döntéshozásról szól úgy döntött, hogy megtanul pókerezni.

Egy év alatt a kezdőből első osztályú pókeres vált, aki azóta már több, mint 230.000$-t gyűjtött be különböző tornákon. A legnagyobb találata egy 1.500$-os side eventről való a januári PCA-ról, ahol 84.600$-t zsebelt be. Ráadásul az év eleje óta pedig a világ legnagyobb online pókerterme szponzorálja őt.

A New York Times lapnak adott egy interjút, amit Claudia Dreifus készített vele, és amelyet itt olvashattok:

Úgy döntött, hogy egy évig abbahagyja a publikálást a The New Yorkernél azért, hogy megtanuljon pókerezni. Miért?

Sokáig gondolkodtam azon, hogy miről lesz az új könyvem. Mindig is érdekelt a szerencse és a tudás közti kapcsolat, és próbáltam rájönni, hogy hogyan tanulmányozhatnám ezeket. Az egyik ismerősöm John von Neumann [a szerk. megj.: azaz a híres magyar matematikus, Neumann János] „Theory of Games and Economic Behaviour” könyvét ajánlotta, amely egy kulcsfontosságú mű a játékok teóriáját illetően.

Ahogyan azt bizonyára tudja, Neumann a múltszázad géniuszai közé tartozott – hidrogénbomba, számítógépek, közgazdaság. És ezen kívül pókerjátékos is volt. Ahogyan megtudtam, az egész játék teóriája a pókerből fejlődött ki!

Amikor Neumann próbált rájönni arra, hogy hogyan működik a stratégiai gondolkodás, akkor eszmélt rá, hogy a póker tökéletes ilyen szempontból, ugyanis a szerencse és a tudás keveréke kell hozzá, és mert a tudás hosszútávon előjön. Ezért gondoltam úgy, hogy a póker tökéletes a problematika megértéséhez.

Tudtam azonban, hogy ha rendesen akarom végezni a munkám, akkor egy ideig a pókernek kell szentelnem minden időmet. Máskép csak olyan „az írónő belenézett a póker világába” lett volna belőle.

Volt azelőtt valamilyen tapasztalata a játékkal?

Egyáltalán. Abban az időben, amikor úgy döntöttem, hogy belevágok azt sem tudtam mennyi lap van egy pakliban. A kaszinókat utálom a hazárd pedig sosem vonzott.

Eztán megismerkedtem Erik Seidellel, aki a világ egyik legjobb játékosa. Belement abba, hogy ő lesz a tanárom. Azt mondta „Képes arra, hogy keményen dolgozzon, és megvan a háttere, de azt nem tudhatjuk, hogy tényleg lesz-e önből valami.”

Sosem gondoltam volna, hogy ez így mehet. És talán senki más sem gondolta volna. Kevesebb, mint egy év alatt jutottam el arról a szintről, amikor még nem tudtam a lapok számát sem a pakliban odáig, hogy egy nagy tornát sikerült megnyernem.

Erik Seidel

Hogyan nézett ki ez az út?

Tanultam, játszottam, a pókerrel lélegeztem, és vele éltem. Nyolc – kilenc órát minden nap. Minden egyes nap! Amikor konferenciáról – konferenciára utazom, akkor az utazás alatt pókerkönyveket olvasok, oktatóvideókat nézek, vagy élő streameket nagyon jó játékosokról.

Néha megismerkedek egy új koncepcióval és igyekszem jól megérteni, így videókat nézek róla és jegyzetelek. Néha elmegyek New Jerseybe és játszom egyet egy internetes kávézóban. Az online póker New Yorkban illegális, de Jerseybe nem.

Amikor Erik Seidel azt mondta, hogy megvan a háttere, akkor mire gondolt?

Valószínűleg a több éves praxisomra az experimentális pszichológiában. A doktorátusomat a túlzott magabiztosságról és a rizikós döntésekről írtam. Walter Mischellel együtt írtam, aki a híres marshmallow teszt alkotója (egy pszichológiai kísérlet a gyerekekkel, amelyben be lett mutatva, hogy az emberek inkább a kisebb jutalmat válasszák az adott pillanatban, mintsem a nagyobb jutalmat, amire várni kellene.)

A munkámban azt próbáltam megfejteni, hogy azok az emberek, akiknek erős az önkontrolljuk jobbak-e a rizikós döntések meghozatalakor, pl. a tőzsdézésnél. Általában azok az emberek, akik jobban tudják kontrollálni magukat szinte mindenben jobbak azokhoz képest, akiknek nincs meg ez a képességük.

Ahogyan azonban megmutatkozott, a nehézen előrelátható helyzetekben, mint a tőzsde az ilyen emberek rosszabbul teljesítenek.  Az önbizalmuk túl nagy, és problémájuk van a negatív visszajelzés elfogadásával. Nem hajlandóak elismerni, hogy valamit rosszul csinálnak, és nagyon sokáig tart nekik míg megtanulnak működni az ilyen környezetben.

Másrészt azok az emberek, akiknek alacsony az önkontrolljuk nem csüggednek. amikor éppen nem sikeresek, azt mondják „Rendben van, egyáltalán nem mennek jól a dolgok. Talán le kellene ülnöm és rá kellene jönnöm, hogy miért nem.”

 Kedvesek hozzád a profik?

Legtöbbször igen. Szerencsés vagyok, mert az edzőm sok világhírű játékossal megismertetett. Azok nem csak abban nagyszerűek, amit csinálnak, de nagyon kedvesek is. A szárnyuk alá vettek.

De találkozok olyan játékosokkal is, akik már nem ilyen kedvesek. Lényegében azt mondhatom, hogy az asztalnál már mindennek elmondtak engem, aminek csak lehetett. Sőt ajánlatot is tettek már nekem. Ezt komolyan mondom.

Az a játékos megpróbált kizökkenteni téged vagy tényleg ágyba akart juttatni?

Lehet, hogy mindkettő. Odaszóltam a floornak és ő elültette azt a játékost egy másik asztalhoz.

Ha a póker az élet analógiája, akkor jobb, vagy rosszabb nőnek lenni?

Természetesen az az első amit az asztalnál észrevesznek, hogy nő vagyok. És a legtöbb ember tele van sztereotípiával.

Amikor valaki a szemetekben valahogy kinéz, akkor azt várjátok, hogy annak megfelelően is fog cselekedni. Ezt próbálom a saját hasznomra fordítani. Ők nem egy pókerjátékost látnak bennem, hanem egy nőt, aki pókerezik.

A legtöbb férfi talán inkább meghalna, minthogy engedje, hogy egy nő kiblöffölje őt. Sosem dobnak ellenem semmivel sem, mert féltik a férfiasságukat. Olyanok ellen sosem blöffölök. Tudom, hogy nem számít a handem erőssége, ők mindig megadnak, mert nem tudnak egy lány ellen dobni.

Mások pedig éppen ellenkezőleg azt gondolják, hogy a nők nem tudnak blöffölni. Megvannak győződve arról, hogy amikor erősen emelek, akkor az azt jelenti, egy nagyon erős handem van. Az ilyeneket mindig kiblöffölöm.

Sok olyan ember is van, akik azt gondolják, hogy a nőknek semmi keresnivalójuk nincs a pókerasztaloknál és nagyon kellemetlenek velem szemben. Nem szoktam velük foglalkozni, inkább arra összpontosítok, hogy hogyan szedjem el a zsetonjaikat. Pontosan úgy ahogy az életben, na nem?

Az utolsó könyve, a „The Confidence Game” a csalókról szólt. Ez tematikusan összefügg azokkal a témákkal amikről mostanában ír?

Főként az motivált engem a könyv megírásakor, hogy ahhoz szerettem volna visszatérni, az iskolában tanultakhoz, ami a kontrollálás illúziója. Milyen nagy részét tudjuk befolyásolni annak, ami az életünkben történik? Meg tudjuk egyáltalán mondani, hogy mikor tudjuk uralni a dolgainkat és mikor nem?

Sok ember gyakran úgy gondolkodik, hogy minden jó ami történt vele az az ügyességének köszönhető, és minden rossz pedig a szerencsétlenségnek. Vagy azt mondják, hogy „mindenki a saját boldogságának kovácsa.”

Ez egyszerűen nem lehetséges. És mindig eléggé irritált is, mert a szerencsét a szó definíciójából kiindulva sosem tudjuk befolyásolni. A szerencse egyszerűen… véletlen. Erről akartam írni, és a póker nagyszerű lehetőség volt erre.

Ha létezik valamilyen összefüggés a könyveim témái közt, akkor az az, hogy a csalók világa és a pókereseké is ugyanarról szól – a meggyőződésről, a megtévesztésről, az arra való törekvésről, hogy rájöjjenek mit is reprezentálnak a körülöttünk levő emberek.

Eddig a pókerkarrierje alatt több, mint 230.000$-t sikerült nyernie. Nincs sok olyan író, aki ennyi pénzt keresne. Nem szeretné abbahagyni az írást és csak a pókerrel foglalkozni?

Az elkövetkezendő egy évben igen. De amúgy az írást sosem fogom abba hagyni. Mindkét dolgot csinálhatom. Imádom az írást is és a pókert is, akkor miért kellene bármelyiket is abbahagynom?

Forrás: Claudia Dreifus, NYTimes