A hosszú ideje pókerező és a HendonMob adatbázis egyik alapítója, Barny Boatman, a közönség egyik kedvence volt már a negyedik játéknapon, és a világ minden tájáról érkező nézők a 68 éves játékosnak szurkoltak.
Az öt órán át tartó döntőben végül Barnynak sikerült legyőznie utolsó öt ellenfelét is, és ezzel megszerezte élete legnagyobb nyereményét és a régóta várt EPT címet.
A döntő nap
A döntő asztal a várakozásoknak megfelelően alakult a kezdetektől fogva és mindhárom short kiesett - Eric Afriat (261 650 €), Peter Jorgne (340 100 €) és Owen Dodd (442 150 €). A torna végén így a chipleader, David Kaufmann, a lett profi, Aleksejs Ponakovs és a legendás veterán Barny Boatman küzdöttek meg egymással az 1 287 800 eurós fődíjért.
Ezt követően már csak néhány duplázás csak késleltette Alekszej Ponakovs sorsát, akit a német Kaufmann ejtett ki, egy klasszikus Ponakovsnak így 574 850 eurós jutalommal kellett beérnie.
Bár a heads-up 70bb vs 33bb aránnyal indult végül mindössze két leosztásig tartott. Minden a, ahol Boatman all-in tolta stackjét a 9,7 milliós potba, amit Kaufmann 11 milliós stackjével úgy döntött, hogy megad,. A showdownban Boatman , ami azt jelentette, hogy csak 5 outja van a németnek és a rivera nem volt köztük.
A torna második helyezettje, David Kaufmann gyönyörű, 804 750€-s nyereményt vihetett el, azonban minden dicsőség Barny Boatmané, aki 68 évesen a történelem legidősebb EPT-bajnoka lett, és egyúttal élete legnagyobb nyereményét 1 287 800€-t vihetett haza.
"Elég sok versenyt nyertem már pályafutásom során, de ekkora tornát még nem, mint ez. Nagyon boldog vagyok, és nem akarom abbahagyni a játékot, épp ellenkezőleg - továbbra is be akarom bizonyítani mindenkinek, hogy ez a siker nem véletlen volt"." Két karkötővel és egy friss EPT-címmel a neve mellett Barnynak már csak egy WPT-cím hiányzik a közmondásos Triple Crownhoz. "Nyilvánvaló, hogy a Triple Crown elérése nagyszerű lenne, ki ne szeretné ezt a pókerjátékosok közül? Majd meglátjuk, mi lesz, de nagyon szeretnék idén a World Champsionhipen játszani, amin még soha nem játszottam."
Suvarna első EPT-címe
Az indiai milliomos, vállalkozó és kaszinótulajdonos Santhosh Suvarna még csak kevesebb mint két éve van jelen a póker világában, de már sok sikert elért. Már tizenöt hat számjegyű nyereményt vitt el élő versenyekről, amihez a fesztivál utolsó napján egy EPT-címet adott hozzá. Ezt a 25 000 eurós High Roller versenyen szerezte meg, ahol 43 induló közül került ki győztesként és 348 860 eurót nyert.
# | NÉV | ORSZÁG | DÍJ |
1. | Santosh Suvarna | IND | 348,860€ |
2. | Samuel Ju | GER | 227,600€ |
3. | Jamil Wakil | CAN | 156,800€ |
4. | Chris Brewer | USA | 116,300€ |
5. | Viacheslav Buldygin | RUS | 91,000€ |
6. | Sam Greenwood | CAN | 70,800€ |
Mike Watsont harmadik EPT címe
A kanadai profi Mike Watsont biztosan nem kell bemutatni az EPT márkanév fényében. Watson történelmet írt, hiszen a harmadik kétszeres EPT ME bajnok (Vicky Coren és Mikalai Pobal mellett), és a tavalyi monte-carlói diadal után Párizsban is sikerült érvényesülnie. Ezúttal a 2.100 eurós 6max turbóversenyen 260 nevezője közt maradt veretlen, így hazavihette a trófeát, valamint a 102 000 eurós fődíjat.
# | NÉV | ORSZÁG | DÍJ |
1. | Mike Watson | CAN | 102,000€ |
2. | Gerard Rubiralta | SPA | 63,800€ |
3. | Umberto Ruggeri | ITA | 45,600€ |
4. | Frederik Thiemer | GER | 35,100€ |
5. | Joonhee Ye | KOR | 27,000€ |
6. | Justin Steinbrenner | GER | 20,800€ |
7. | Julien Sitbon | FRA | 17,100€ |
8. | Conor Beresford | UK | 14,300€ |
Oliver Weis mesés nyereménye
A tegnapi napon lezajlott a 10 300€ nevezési díjú High Roller döntője is, ahová Czuczor Márton is bejutott 31 ellenfelével együtt. Mártonnak végül a 24. helyig sikerült játékban maradnia, ami 31 350€-t ért.
A torna bajnoka végül a német Oliver Wies lett, miután legyőzte utolsó ellenfelét, a svájci Luca Markit is. Ezzel élete legnagyobb nyereményét szerezte meg, 970 200€-t. Az eddigi legnagyobb sikerét a tavalyi PCA-n érte el, miután második lett a 25 000$-os PLO eventen (237 700$).
# | Név | Ország | Díj |
1 | Oliver Weis | GER | 970,20 € |
2 | Luca Marki | SWI | 606,75 € |
3 | Sergey Lebedev | RUS | 433,35 € |
4 | Ihar Soika | BELAR | 333,40 € |
5 | Stanislav Zegal | GER | 256,50 € |
6 | Carlos Ribeiro | BRA | 197,30 € |
7 | Nikita Kuznetsov | RUS | 151,80 € |
8 | Alexander Tkatschew | AUS | 116,75 € |
9 | Tomi Brouk | FIN | 90,95 € |
Forrás - PSlive, PokerNews, Flickr/PSlive, YouTube