A Triton Jeju rekordot döntő NLH Main Eventjének döntőjéhez értünk, a bajnokra 5.555.000$ vár

Article cover

A Triton Jeju sorozat legelső versenyére rekordszámú nevezés érkezett, és ezt a számot a 3. verseny később még felül is múlta. A rekorddöntésnek azonban még itt sem volt vége, ugyanis a 106.000$-os nevezésí díjú NLH Main Event szintén rekord számokat produkált. 

NLH Main Event

A Main Event lett a legnagyobb 6 számjegyű nevezési díjjal rendelkező Triton torna, köszönhetően a 285 nevezőnek, amelynek nyereményalapjába 28.500.000$ került. Ezzel felülmúlta a tavalyi 216 nevezéses rekordot.

ITM-be 47 pókeres érhetett, a mincash 163.000$ volt a bajnokra pedig 5.555.000$ várt. Az első ITM-be kieső játékos honfitársunk, Németh András volt, aki így legalább 163.000$-t vihetett el. A Day 2-nek akkor kellett volna véget érnie, amikor már csak 9 pókeres marad játékban, de végül 16-nál állították meg a játékot. 

Mind a 16 döntős legalább 336.000$-t tudhat a zsebében az élükön pedig a kínai Huang Wenjie áll 9. 875.000-es stackjével. A második helyen Dan "Jungleman" Cates áll 9.375.000-es stackkel. A döntőbe olyan nevek is bejutottak, mint pl. Santhosh Suvarna, Artur Martirosian, Sam Greenwood, Aliaksandr Shylko, Anatoly Filatov vagy Nacho Barbero.

A Triton Jeju NLH Main Eventjének utolsó napja a mi időnk szerint 17:00-kor kezdődik 50k/125k/125k vakok mellett, és a játékosok 50 perces szinteket játszanak.

Utolsó NLH torna

A Triton Jeju sorozat utolsó NLH torna bajnokát is ma ismerjük meg. Azt követően pedig már PLO és Short Deck tornákra kerül sor. Az utolsó NLH nevezési díja 132.500$ ezt az összeget pedig eddig 69 alkalommal fizették be a játékosok, de a második nap kezdetéig még lehet nevezni.  

Összesen 31 játékos jutott tovább, a chipleader pedig a japán Masashi Oya 957.000-es stackkel. Fedor Holznak van a második legnagyobb stackje (884.000). Játékban van még azonban Mikita Badziakouski, Danny Tang, Daniel Dvoress, Dan Smith, Adrian Mateos, Patrik Antonius, Chris Brewer, Isaac Haxton, David Peters, Mike Watson, Bryn Kenney és Phil Ivey is.

 


Forrás - Triton Poker