PÓKER HÍREK
EGYÉB
11.03.2019
A VPF Main Eventjének legsikeresebb magyarja Miskei lett!
A Vienna Poker Festival elődöntőjén vagyunk túl, amelynek végén már csak 9-en maradhattak játékban, akik a mai döntőben küzdhetnek meg a 80.000€-s fődíjért. A döntőben már magyar játékos sajnos nem lesz, Miskei Péter azonban nagyon közel járt hozzá.
A csaknem két hete zajló Vienna Poker Festival elérkezett a legnagyobb, és egyben utolsó tornájának döntőjéhez. A 400.000€-s garanciát nem sikerült teljesen gyűjteni a szervezőknek, de nem sokat kellett hozzáfizetniük.
Az elődöntőbe jutó 89 játékost ezt azonban egyáltalán nem kellett, hogy zavarja, akik közt 7 magyar pókeres is volt. Az ő céljuk is természetesen az volt, hogy a mai döntőbe jussanak be, ahol 80.000€ vár a bajnokra. Sajnos a legjobb 9 közé egyikőjük sem fért be végül, de így is szép eredményeket értek el.
Az első magyar kieső Hering Arnold lett, aki shortként indította a tornát, a duplázás pedig nem sikerült neki, így a 88. helyen zárt a tornát 1.000€-s nyereménnyel. Ugyanilyen összegett vitt el Sütő Imre Miklós is (73. hely), akit nem sokkal később Máté Tamás követett (64. hely, 1.180€). Ezt követően jó darabig harcban voltak magyarjaink, ám végül ismét megtört a jég és rövid időn belül ketten is távoztak. Boros Zoltán a 32. helyet, Kamarás Péter pedig a 30. helyet szerezte meg (fejenként 2.180€). Róth Antal egy kicsivel nyert többet (2.530€), aki a 21. helyen zárt a tornát, majd még Miskei Péternek szurkolhattunk, akit már csak 2 játékos választott el a döntőnaptól. Sajnos a döntő végül nem jött össze számára, és a 11. helyig jutott, ami 4.680€-s nyereményt jelentett a számára.
Kamarás Péter
Ahogyan már említettük a mai döntőben a 80.000€-s fődíjért folyik majd a játék, amely 14:00-kor veszi kezdetét.
A döntőasztal seatingje és chipcountja:
- Haider Bernhard (AUT) - 21.900.000
- Maged Aziz (EGY) - 13.400.000
- Yu Beiyan (CHN) - 10.500.000
- Ilavský Martin (SVK) - 9.650.000
- Lakatoš Milan (SVK) - 9.600.000
- Lang Erich (AUT) - 7.950.000
- Prior Daniel (AUT) - 7.875.000
- Mühlbek Peter (AUT) - 6.675.000
- Raduta Dumitru-Robert (GER) - 4.325.000