A torna kezdetén 534 entriest mutatott a számláló, mára pedig már csak 12 játékos maradt harcban. A Wolrd Series of Poker Europe főversenye, amely a csehországi Rozvadovban zajlik lassan, de biztosan elérkezik a döntőjéhez, így a bajnoki címre esélyes játékosok száma egyre csökken. Ez mindenképpen jó hír Bujtás László és Bulcsú Lukács (aki szintén magyar játékos, de mivel román zászló alatt játszik eddig nem említettük őt, amiért elnézést kérünk) számára, akiknek már csak 10 játékos kell legyőzniük ahhoz, hogy magyar heads-uppot láthassunk!
A tegnapi Day 4 elején az 50 legjobb játékos foglalhatta el helyét az asztaloknál. A külföldi pókersztárokon kívül magyar regulárok is játékban voltak, hiszen Szécsi Norbert, Bujtás László és Bulcsú Lukács. A szitán azonban a nap végére már csak 12 játékos mehetett át, így sajnos Szécsitől is meg kellett válnunk, aki egy szerencsétlen coolerbe futott.
Norbiért a póker kaszása a 20. vakszinten, (10k/20k/20k) jött el. Az akciót Michal Schuh indította 45k-s emeléssel korai pozícióból, amire Szécsi 180k-s 3-bettel felelt a SB-ről, a cseh Schuh pedig megadott. A floppra 6 3 2 érkezett, így Szécsi folytatta a hívást, ezúttal 280k-val, amit ellenfele ismét csak megadott. A turnre érkező 9 után már Szécsi betolta a vonal mögé teljes, 870k-s stackjét, amire rögtön egy call volt a válasz. Szécsi K K , Schuh A A. Honfitársunknak tehát csak két outja maradt a riverre, amelyre végül 3 –as érkezett, így Szécsi Norbert a 46. helyen zárta a tornát, 20.262€-s nyereménnyel.
Az asztalokat lassan olyan játékosoknak is el kellett hagyniuk, mint pl. Dario Sammartino, Jack Salter, Sylvain Loosli, Niall Farrell vagy Igor Kurganov. A negyedik nap célja az volt, hogy vagy 6 vakszintet játszanak végig a játékosok, vagy addig pókereznek, amíg a játékosok száma 12-re nem csökken. Az utóbbi történt meg előbb, amely nagyrészt honfitársunknak, Bujtás Lászlónak is köszönhető, aki a híres Andy Blacket ejtette ki.
Az akció Ryan Riess 130k-s emelésével indult UTG-ből, amire call érkezett Ming Xi-től a CO-ból és Andy Blacktől a BTN-ről. Bujtás úgy gondolta ebből az akcióból nem maradhat ki, viszont túl sokan néztek volna floppot, így megpróbálta még azelőtt leszűkíteni a kört, mielőtt megérkezne az első három lap a boardra, ezért 680k-ig emelt vissza. Ez sikerült is neki, hiszen Riess és Xi is dobtak, Black viszont bekeményített és beküldte teljes 1.575.000 stackjét az asztal közepére. A pot túl nagy volt ahhoz, hogy a magyar játékos dobni tudjon, így megadott és jött a mutatás. Black: A T , Bujtás: K J . A 8 7 2 flop után jött a K turn, ami mosolyt csalt honfitársunk arcára, a river 3 pedig már nem változtatott a felálláson. Andy Black a 13. helyen (47.019€) esett ki, így a 25. vakszinten véget ért a Day 4, aminek élére ezután a leosztás után épp Bujtás László került, aki több, mint 7 millió zsetonnal vághat neki a mai Day 5-nek!
Jól alakult a napja Bulcsú Lukácsnak is, aki 1.148.000 zsetonnal kezdte a 4. napot, és szépen csendben egyre nagyobb stacket épített ki, és a nap végére a 9. legnagyobb stack (3.125.000, 52bb) lett az övé, amellyel még mindig nagyon kényelmesen játszhat, és nyomás alá helyezheti ellenfeleit.
Az elődöntő chipcountja:
- László Bujtás (HUN) - 7.105.000
- Koray Aldemir (GER) - 6.890.000
- Milos Skrbic (HR) - 6.125.000
- Ryan Riess (USA) - 5.980.000
- Jack Sinclair (GB) - 4.770.000
- Ming Xi (CHN) - 4.635.000
- Vladimir Troyanovskiy (RUS) - 4.255.000
- Ihor Yerofieiev (UKR) - 3.175.000
- Bulcsú Lukács (ROM) - 3.125.000
- Stoyan Obreshkov (BG) - 2.855.000
- Krasimir Yankov (BG) - 2.365.000
- Dominik Matejka (CZE) - 1.680.000