"Isildur1" - egy becenév, amely Tolkien univerzumának egy kitalált karakterére utal (Elendil fia és Númenor alapítója) - 2009 novemberében és decemberében meghódította az online póker világát. Míg a legtöbb high stakes játékos látszólag gondosan megválasztja ellenfeleit, és csak olyan asztalokhoz ül, ahol úgy gondolja, hogy előnyben van, a titokzatos "Isildur1" bárkivel szemben állt. Számos imsert profi, például Patrik Antonius, Tom Dwan és Phil Ivey is alig várta, hogy megmérkőzhessenek a merész újonccal, de hamar elment tőle a kedvük. Ki volt ez az ember, akiről senki sem tudott semmit, és aki nem kételkedett abban, hogy a világ legjobbjaival is felvegye a harcot?
Egy legenda születése
Amikor Blom először jelent meg a Full Tiltnél, úgy tekintettek rá, mint egy újabb wannabe profira, akinek az egója az egekben van. Senki sem tudta, hogyan jutott olyan bankrollhoz, amely lehetővé tette számára, hogy akár 500$/1000$-os téteken is játszhasson, bár az a hír járta, hogy gyakorlatilag a semmiből építette fel.
Az első sessionra, amelyre felfigyelt a pókervilág, 2009 szeptemberében került sor Haseeb Qureshi ellen. Az őrületes 24 óra után Qureshi 500.000$-t bukott, Isildur1 pedig a győzelme után hosszabb időre eltűnt. De mindenki tudta, hogy egy nap visszatér, és októberben Isildur1 vissza is tért, és egy sor epikus heads-up párbaj vette kezdetét.
Eleinte rengeteget bukott, körülbelül 1.000.000$ dollártól fosztotta őt meg Patrick Antonius, Cole South és Brian Townsend. Akkoriban az volt az általános vélekedés, hogy az ismeretlen wannabe túl agresszívan játszik, és nem sokáig bírja majd ilyen elit játékosok ellen. Isildur1 azonban hamarosan bebizonyította, hogy mindenki tévedett.
Október végéhez közeledve a svédnek sikerült közel 2.000.000$-t nyernie Southtól és Townsendtől, ami csak növelte a játékkedvét és a játék iránti vágyát. Persze kihívókban sem volt hiány. November első hetében Blom a legendás Tom "durrrr" Dwannal, a sokak által rettegett fiatal póker szupersztárral mérkőzött meg. Isildur1 azonban nem félt tőle, egy héten át hat heads-upot játszott Dwannal, szünet nélkül. Amikor annak vége lett, Blom 4.000.000$-t nyert.
Nem sokkal később kihívta Antoniust egy visszavágóra, és újabb 1,6 millió dollárt nyert el tőle. November közepére Isildur összesen több mint 6.000.000$-t nyert a Full Tilt Pokeren. És miközben a legyőzött ellenfelek azon csodálkoztak, hogy mi történt, a pókeres fórumokon nagy volt a felhajtás: egyesek úgy vélték, hogy csak egy "fish on heater", mások viszont meg voltak győződve arról, hogy ez a névtelen játékos egy pókerzseni, aki térdre kényszeríti a high stakes közösséget. Az igazság valahol középen volt.
Elég hosszú ideig senkinek sem sikerült legyőznie Isildurt. Egyik győztes sessiont a másik után játszotta, és a nevét egyre többet kezdték emlegetni a pókeres közösségben. Isildurnak egyértelműen jó szériája volt, de végül a dolgok számára nem kívánt irányba kezdtek fordulni. Persze, mint azt bizonyára sokan tudjátok, ez a történet nem éppen happy enddel végződött a hős számára és Isildur teljesen eltűnt a színről.
Véget ért a mese?
Egy dolgot senki sem vehetett el Isildur1-től, mégpedig a lelkesedését és azt, hogy bárkivel ki mert állni Ez az általánosan csodálatra méltó tulajdonság végül körülbelül 3 millió dollárjába került Blomnak, amikor elfogadta az ajánlatot, hogy Antonious ellen PLO-t játsszon. Az omaha volt Patrick játéka, és Isildur bevallotta, hogy nem sokat tudott róla, de nem ijedt meg, és ennek ellenére belevágott. Antonius nagyot nyert az első meccsen, de Blom a visszavágón egy kicsit javítani tudott, és 1 millió dollárra csökkentette a veszteségét. Ez a vereség, valamint a nem sokkal korábbi veresége Phil Ivey ellen 2 millió dolláros mínuszba fordította a Full Tilt rollját. Aztán jött a Brian Hastings elleni meccs.
Az online póker történetének egyik legőrültebb sessionjében Hastingsnek sikerült térdre kényszerítenie Isildurt, és öt óra játék után hatalmas, 4,2 millió dolláros győzelmet könyvelhetett el ellene. Később kiderült, hogy Hastings több mint 30.000 Blom által játszott leosztást elemzett, hogy felfedje a stratégiáját. A nagy vereség után Blom bankrollja látszólag megtizedelődött, mivel csökkentette a téteket, és nem hívta ki többé a nagy neveket. Bár a legendát legyőzték, de ez kevés volt hozzá, hogy ellenfelei megszabaduljanak tőle.
A cikk folytatásában megtudjuk, miért tartották Isildurt az egyik legkeményebb ellenfélnek, felidézzük, hogyan derült fény a kilétére, és megnézzük, mit csinált az elmúlt években.....
Források: reddit, YouTube, casino.org, bestpokercoaching, pgt, kingsresort