A WSOP Circuit THNL 6-Max Event Ring #7 tornáján 125 játékos fizette be a 666€-s nevezési díjat, a re-entry pedig 30x került megvásárlásra. A játékosokra 30.000-es kezdő stack, 40 perces vakszintek, és a regisztráció lezárta után 88.350€-s nyereményalap várt.
6-Max Event Ring döntőasztala
A nevezők közt volt a magyar pókerregulár, Katzenberger Viktor és Kovács Dávid is, akiknek az volt a céljuk, hogy elvigyék a 22.228€-s fődíjat, vagy legalább ITM-be érjenek. Ezt a célt Kovácsnak nem sikerült teljesítenie, Katzenbergernek azonban igen, aki játékban maradt a buborék kipukkadása után is, így a legjobb 17 közé jutott, akikre már pénzbeli nyeremények vártak. Szerencsére itt még nem állt meg a menetelésben, és bejutott a 6 játékosból álló döntőasztalra, ahol végül a 6. helyet szerezte meg, amely 5.142€-t ért. A torna bajnoka végül a lett Arturs Scerbaks lett, aki deal nélkül vihette el a 22.228€-s fődíjat.
Katzenberger Viktor
A tegnap hajnalban véget érő WSOPC Monster Stack Ring #2-n pedig Viktor testvére, Katzenberger János fért be a legjobb 20 közé, akik a döntőnapon küzdhettek meg egymással. A nagyobb nyeremény megszerzésében végül az akkori chipleader gátolta meg, aki ellen elbukott egy flippet. János AK-val került all-in kb. 30bb-vel, amit ellenfele két kilencessel callolt. A board nem segítette ki honfitársunkat, a kilencesek kitartottak, így János a 19. helyen végzett 3.028€-s nyereménnyel.
Katzenberger János (balra)
Közben már javában zajlik a WSOPC újabb tornája, az Oktoberfest, amely 400.000€-s garanciát ígér a játékosoknak 250€-s buy-in fejében. A torna már három indulónapján túl van, amely alatt már 767 entries gyűlt össze, és még további három flight vár a játékosokra.