A nemzetközi Spadepoker tour ötödik kiadása hivatalosan is véget ért, így itt az ideje, hogy összefoglaljuk az utolsó játéknapot. A Main Event döntőjébe 24 pókeres jutott be a valamikori 562 nevezőből, akik közül végül kikerült az új bajnok .A tornát élőben közvetítettük, azt pedig itt tudjátok visszanézni:
A játékosok 14:00 órakor ülhettek ismét a póker asztalokhoz, azok zsebében pedig már minimum 1.760€ volt. Alig négy óra alatt végül kialakult a döntő asztal, amelyre a nap eleji chipleader, O.G. Pageka jutott be a legnagyobb stackel.
A mezőny végéről a bajnoki címig
A szlovák nézők nagy örömére Matej Maceják nagyszerű comebacket mutatott. A szlovák pókeres a döntőasztalra a második legkisebb stackel jutott be, de ennek ellenére egészen a heads-upig jutott, amit az említett O.G. Pageka ellen játszhatott le. A kényelmes deep struktúra lehetővé tette, hogy a játékosok hatalmas stackekkel vágjanak bele, és bár a töröknek majdnem 3:1 volt az előnye, a 139bb és a 47bb stackeknek köszönhetően még így is nyílt volt a verseny. A párbajt több mint egy órán keresztül Maceják felelősségteljes játéka jellemezte, amely fokozatosan hozta neki a zsetonokat, egészen addig a flopig, amire Pageka ekkor , amit Maceják örömmel megadott. A turn és river nem hoztak fordulatot, így a szlovák játékos megduplázta stackjét.
Nem sokkal később elérkeztünk a torna utolsó leosztásához, amelyben O.G.Pageka , míg Macejáknál . A nem hozott segítséget a török játékosnak, így a Spadepoker Tour ötödik bajnoka a szlovák Matej Maceják lett, amiért 47.000€-s jutalmat és egy WSOPE ME belépőt vihetett el az egyedi trófea mellett.
A szlováknak ez volt élete legnagyobb nyerménye, ahogy azt nem sokkal a győzelme után egy interjúban elárulta. Hogy ez nem véletlenül jött össze, azt a remek formája is alátámasztja - alig egy hete a pozsonyi Banco Casino 250 eurós Tana delle Tigri versenyén a harmadik helyen végzett, majd az alku után 20.000€-t vitt el.
Csehország után Liechtensteinbe megyünk
A SPT hatodik kiadása a jövő hónapban tér vissza, amikor is a svájci Alpok gyönyörű környezetében, a liechtensteini Grand Casinoban találkozhattok velünk. A fesztivál a tervek szerint június 19. és 24. között zajlik majd, amikor összesen 5 verseny várja a játékosokat, beleértve egy 200.000CHF-et garantáló Main Eventet is. Szokás szerint stream is vár rátok, így a ME második napját és döntőjét élőben követhetitek majd. Az esemény bajnokát egy egyedi, kézzel készített trófea várja, valamint busás 5 számjegyű nyeremény.