Tomáš, egy kolléga nemrég legendának nevezett téged, mit gondolsz, miért lát téged így? Mit gondolsz erről?
"Hogyan érzékelem? Én nem gondolnám, de már régóta csinálom, sok barátom van a pókerben".
Az nevedet már jól ismeri a csehszlovák és nagyrészt a nemzetközi pókeres közösség is. Azonban biztosan vannak olyan olvasóink, akik még nem ismernek téged. Mesélj egy kicsit a profi karriered kezdetéről.
"Valamikor 2007-ben találkoztam egy barátommal, aki akkoriban pókervideókat forgatott, és azt mondta, hogy kipróbálhatnám a versenyek fotózását. Ennek alapján eljöttem Cardóba, ahol a Czech Poker Tourt játszották, az egyik elsőt. Ezeket kezdtem fotózni és kezdtem élvezni, majd idővel szerződést kaptam a Pokermannal. És onnan kaptam egy nap ajánlást a Pokerstarshoz. Ott fotóztam az Eureka első számú prágai versenyét a Cardeban. Annyira tetszett nekik a munkám, hogy felvettek. És fokozatosan egyre több munkát kaptam, és egy kis cseh kaszinótól egészen a Las Vegas-i WSOP-ig dolgoztam fel magam, ahol Joe Giron (pókeres fotóriporter - a szerk. megj.) mellett a WSOP 50. évfordulóján dolgoztam a hivatalos csapat tagjaként".
Akkoriban is pókereztél, vagy hogyan kerültél ebbe a környezetbe?
"Nem pókereztem, de természetesen az elején elkezdtem pókerezni. Azért, hogy tudjam, mikor számíthatok érdekes akciókra, reakciókra, érzelmekre. Szóval játszottam online és élőben is. Nem sokat, de eleget ahhoz, hogy ráérezzek és, hogy minden úgy legyen ahogyan kell De az első merevlemezeimre, amiket meg akartam venni, cash gamen nyertem meg a pénzt."
A munkád nagy része az utazás, különösen a repülés. Van olyan élményed, ami különösen megmaradt az emlékezetedben?
"Ha meg kellene számolnom, összesen körülbelül 37 országban jártam. Tényleg sokat kell repülni. És talán a legbizarrabb eset az volt, amikor egy tájfun közepette repültem át a Bermuda-háromszög felett. A gép körülbelül ötven métert zuhant és ugyanazon az útvonalon repültünk, mint ahol a repülőgépek szoktak eltűnni a Bermuda-háromszögben. Egészen véletlenül mellettem ült egy amerikai hadseregbeli vadászpilóta és egy kicsit viccelődtünk, hiszen tudtuk, hogy ez biztonságos. De a körülöttünk lévő emberek elkezdtek hányni. Amikor leszálltunk, már oldalszélben landoltunk. Akkoriban a szél olyan erős volt, hogy pálmafákat tépett ki a földből. Ráadásul a gépünk első kereke is megcsúszott és az utolsó pillanatban hozta vissza a pilóta. Ahogy kiszálltam a gépből, egy ray banos amerikai pilóta, egy minden értelemben nagydarab fickó, elém lépett. Mondom neki: "Szép manőver volt, megmentetted a gépet". Erre ő: "Te pilóta vagy?", mire én: "Nem, de már rengeteget repültem. Erre ő: "Igazad van, de ne mondd el senkinek." Másrészt viszont gyönyörű repüléseim vannak. Repülsz, odamész a személyzethez kávézni, és megtudod, hogy a személyzet a körülötted lévő országokból származik, és úgy gondoskodnak rólad, mint egy királyról és svájci csokoládéval árasztanak el. Szóval mindennek megvannak az előnyei és hátrányai. Mindenesetre a repülés gyönyörű dolog, és én imádom."
Mit szeretsz a legjobban a munkádban?
"Boldoggá teszem az embereket, és ezt élvezem. Ha egyszer idősebbek lesznek, és megmutatják az embereknek a képeket, hogy hol mit nyertek, talán emlékeznek arra, hogy én készítettem a képeket. Volt néhány eset, amiket nem igazán hoztam nyilvánosságra, például egy nagy versenyt fotóztunk, és egy kollégának nagyon nem ment a dolog. Aztán a győztesek azt akarták, hogy én fotózzam őket, de vissza kellett utasítanom. Bár sajnáltam, de nem lett volna kollegiális."
Pályafutásod során bizonyára sok érdekes és ismert játékossal találkoztál. Gondolom, néhányuk szimpatikusabb volt, mint a többiek.
"Persze, vannak szimpatikusabbak, vannak kevésbé szimpatikusak. De vannak játékosok, akik népszerűtlenek az asztalnál, mint például Miki (Martin Kabrhel - a szerk. megj.), de ha jobban és más oldaláról ismered meg, akkor egy kedves fickó. Én kedvelem őt. Ami sajnos a legtöbb játékosról nem mondható el. Sokan voltak a csapatomban. Fényképeztem például Tompát, Nadalt, Neymart. Ezek hírességek, akik pókereztek. Beckert is én fotóztam. De tudod, dolgoztam olyan játékosokkal is, akik például a sikereik kezdetén álltak. Például Dzmitrij Urbanovics, szóval az egyik első versenyét Pardubicében fotóztam, amikor ott még versenyeket játszottak, a prágai Card Casino szervezésében. És idővel világklasszis magas tétes játékos lett belőle. Tehát néhány játékost gyakorlatilag "pelenkás koruk óta" ismerek. Sokukat megismertem az alatt az idő alatt, amíg ezt csináltam. Sok alacsony tétes játékossal dolgoztam együtt, de ahogy mondtam, sok szuper magas tétes játékossal is. Most a vége felé gyakorlatilag csak szuper magas téteken játszókkal. Sokukkal barátok vagyunk. Sam Graftonra is gondolok, egy ismert póker oktatóra, aki korábban Prágában élt, és ott játszott a Cardban. Sok profi pókeres barátom van Norvégiában, Svédországban és Finnországban. Például a norvég játékosok, Martin Almaas vagy Tom Aksel Bedell. Az első legális versenyük óta foglalkozom a norvég pókerrel. Közülük Frode Fragellit becsülöm nagyon, akit a norvég póker atyjának lehet nevezni."
Sok nagy versenyt fotóztál. Meg tudod becsülni a teljes nyereményalapot, amit az évek során fotóztál?
"Gondolod, hogy meg lehet számolni? De ha össze akarnád adni, akkor összeadhatnál egy csomó EPT-t néhány év alatt, egy csomó WPT-t néhány év alatt. Amikor például a Bahamákon voltam, ötven tornagyőztesünk volt, és mindet lefényképeztem. Szóval nem lehet megszámolni, de ez egy csillagászati összeg lenne, amit biztos, hogy a világon még senki sem nyert meg, ebben biztos vagyok. És még nagyon sok időbe fog telni, mire bárki is megnyeri."
Emlékszel, mi volt a legmagasabb díj, amit lefényképeztél?
"Egyértelműen több mint egymillió dollár volt, és még annál is több. Tavaly Londonban készítettem egy érdekes pillanatot. Volt egy highroller 25 000 eurós nevezési díjjal, egy Mystery Bounty. Juan Pardo vett részt rajta, ez a név valószínűleg elárul valamit. Ő az egyik legjobb játékos, egy jó srác. Kihúzta a Mystery Bounty fődíját, az 50 000 eurót, aztán maradt néhány boríték. Mondom neki, Juan, nyisd ki azt a borítékot, és megmondom, mennyi volt benne. Juan megtette, odafordította második 50.000 eurós díjat, és azt mondtam neki: "Juan, most ugorj fel". Ő felugrott, én pedig lefényképeztem. És mondanom sem kell, hogy utána megnyerte az egészet, úgyhogy nagyon szépen megfizették neki azt a versenyt."
Melyek azok a fényképek, amelyeket különlegesnek tartasz?
"Ami az általam készített fotókat illeti, néha különböző ötleteim támadnak. Ilyen szempontból kreatív vagyok. És egy szép napon a Bahamákon az az ötletem támadt, hogy ha már itt vagyok, szeretnék valami olyat csinálni, amit még senki sem csinált. Elmentem a delfinárium vezetőjéhez, hogy elintézzem. Fogtam az egyik győztest, középre tettem a delfinek közé, és a delfinek ugráltak mögötte, még azt a szobát is látni lehetett, ahol Michael Jackson lakott. Szóval ez volt talán a legtöbb, amit valaha lefotóztam. Természetesen a delfinek nagyon jól meg lettek jutalmazva utána, rengeteg hallal. Szóval ilyen fotót találtam ki és hajtottam végre, és ez nem volt könnyű."
Ahogy mondod, hogy mivel jár a pókerfotós munkája, látom, hogy fizikailag elég megterhelő lehet.
"Először is utazol néhány órát. Talán 50-70 kilónyi felszerelést cipelsz magaddal azokra a versenyekre. Maga a munka nem... Naponta több kilométert repülsz, plusz talán 100-200 alkalommal térdelsz, és 3000-szer emelsz fel egy három kilós fényképezőgépet. Szóval számoljatok utána. Ez nonstop fitnesz. Amikor egy igazán nagy és megterhelő verseny van, akkor képes vagyok 10 nap alatt 8 kilót leadni."
