A szeptember 16-án induló háromnapos WCOOP-58-H: $5.200 NLHE volt a fesztivál egyik Main Eventje, amely ma éjszaka végetért. A torna összesen 2.044 regisztrációt hozott, így 10.220.000$-ból részesedhettek az ITM-be érők. A második napon még 5 magyar játékos volt játékban, akikből azonban csak 1 jutott be a torna harmadik napjára, „Lackoo87gcb“. A másik négy játékos eredményéről ide kattintva olvashattok.
A harmadik napot már csak 17-en folytatták, köztük olyan profi játékosok, mint Linus "LLinusLLove" Loeliger (ő kezdhette a 3. napot az élről csaknem 100 millió zsetonnal – 140bb), Simon "C Darwin2" Mattsson, Robert "PlayaPlz" Lipkin, Noah "Exclusive" Boeken és Michael "mczhang" Chi Zhang! Honfitársunknak így nem volt könnyű dolga, keményen megkellett küzdeni minden egyes helyezésért.
„Lackoo87gcb“ stackje a 3. nap kezdetekor lassan fogyatkozni kezdett, a jó lapok elkerülték őt. Ez egészen addig ment, míg a végén csak 9.151.962 zseton maradt előtte, ami SB-ről ráborított a BB-n ülő „LlinusLLove“-ra, aki megadott. Mindkét játékosnál király, bubi volt, csak míg honfitársunknál színben voltak, addig ellenfele offosakat tartott a kezében. A board végül három treffet hozott, amivel flösse lett a magyar játékosnak, így elkerülte a kiesést, és 19.053.924-re növelte stackjét.
Ezt követően egy jó darabig ismért nem nyert nagyobb potot, míg nem ismét a treffek hoztak neki szerencsét. Az akció az UTG+1 pozícióban levő „C. Darwin2“-től indult egy 2.200.000-es emeléssel, amit „Lackoo87gcb“ a BB-ről megadott. A flop után ¼ potnyi emeléssel folytatta játékosunk, amit ellenfele callolt. Az A turn után már csak checkelt „Lackoo87gcb“, a svéd játékos pedig egy 2,7m emeléssel folytatta, amit ismét call követett. A treff kilences után újabb checket láthattunk a magyar játékostól, ahogyan ellenfelétől is, aki muckolt, „Lackoo87gcb“ pedig treff flössel elvihette a csaknem 14 milliós potot.
Valamivel később pedig elérkeztünk a magyar játékos utolsó leosztásához, amikor megadta a BTN 2bb-s emelését a BB-ről. A floppra három káró érkezett, így „Lackoo87gcb“-nek flösse lett, csakhogy ellenfelénél pedig nuts flöss volt. Ezt honfitársunk nem tudhatta, aki ellenfele 1,8 milliós emelésére all-int jelentett kb. 20 milliós stackjével, amire természetesen snap-call volt a válasz. A leosztást „wann2play” nyerte, így „Lackoo87gcb“ 11. lett, és 72.682$-os jutalmat vehetett fel. A torna bajnoka végül kétfős alku után az a játékos lett, aki honfitársunk kieséséről is gondoskodott, tehát „wann2play”, aki 1.352.968$-t zsebelt be!
Az egynapos WCOOP-62-H: 25.000$ NLHE 98 játékosa közt (+ 43 re-entry) volt „probirs” is, aki újabb hat számjegyű nyereményére hajtott, amelyhez legalább a TOP 8-ban kellett végeznie. Ez nem is volt számára lehetetlen feladat, sőt volt, hogy néhány leosztásig ő volt a torna chipleadere! Aztán lassan elkezdett fogyni a stackje, miután semmi sem jött össze neki, egészen addig, míg csak kb. 1,6 millió nem maradt nála, és a kiesés szélére került. Honfitársunk azonban tudja milyen szituációban hogyan kell cselekednie, és a sok re-raiselésnek, és all-injének köszönhetően, amire rendre fold érkezett ellenfeleitől ismét jól feltornázta magát, és a 2. helyen állt.
Aztán jött egy szerencsétlen flip. „Bit2Easy” UTB-ből all-in (3,9m) ment A K –val, amit egyedül „probirs” adott meg J J –vel. Sajnos a board legelső lapja egy király volt, és hiába volt honfitársunknak lyuksorhúzója, a tízes nem érkezett, és bubiból sem jött le még egy, így a kb. 8 milliós potot „Bit2Easy” vitte el.
Ezt követően már csak alig több, mint 700 ezer zseton maradt „probirsnél”, amit kb. 4 leosztással később ismét „Bit2Easy” ellen bukott el, egy KQ vs 88 flipben. „Probirs” így a 6. helyen végzett, újabb fantasztikus hat számjegyű nyereménnyel, ami ezúttal 201.804$ lett.
Hatalmas gratuláció mindkét honfitársunknak!