A Triton SHR Series Jeju a tegnapi nap folyamán a harmadik versenyéhez érkezett, amelynek bajnokát ma ismerhetjük meg. Ezen kívül azonban a 2. verseny utolsó napja is lezajlott, amely a $20,000 NLH 8-handed verseny volt 225 nevezéssel és $4,500,000-os nyereményalappal.
A 2-es számú torna döntője
Harminckét játékos jutott be a zárónapra, és mindegyikük zsebében már legalább 31 000 dollár volt. A győztesre azonban 904 000 dollár várt. A 9 fős döntő asztalra hatalmas chipleaderként Alexandr Zubov jutott be, akinél 14 450 000 zseton volt.
Yu Xiangyu volt az első, aki kiesett, a 9. helyért $94,500-t vihetett haza. Őt Tobias Schwecht követte, aki $113,000-t zsebelt be. A hetedik helyezett Damir Zhugralin lett 154 000 dollárral, a hatodik helyezett pedig Leon Sturm 210 000-os dolláros nyereménnyel. Leon az első nap során az utolsó 4 vakra esett vissza, a döntő napot pedig mindössze 6 vakkal kezdte, ezért is figyelemre méltó az eredménye.
Az utolsó öt játékosnál már Roland Rokita állt az élen:
Az ötödik helyezett Alexandr Zubov lett, amiért 278 000 dollár járt, a negyedik helyen Mikita Badziakouski végzett (355 000 dollár), a harmadik helyezett pedig Kiat Lee lett 439 000 dollárral.
Heads-up
Roland Rokita és Sirzat Hissou a heads-upban nézett farkasszemet egymással, amit Rokita 2:1 előnnyel indíthatott. Nem kellett azonban sokáig várni, hogy Hissou átvegye a vezetést, de az nem tartott sokáig, és újra Rokitanál volt a nagyobb stack.
Az este utolsó leosztásában 99 (Rokita) vs 22 (Hissou) csatát láthattunk. A kilencesekkitartottak, az új bajnok tehát Roland Rokita lett, aki élete legnagyobb élő torna nyereményét, 904 000$-t vihetett el.Hissounak 599 000 dollár járt.
# | NÉV | ORSZÁG | DÍJ |
1. | Roland Rokita | AUT | 904,000$ |
2. | Sirzat Hissou | GER | 599,000$ |
3. | Kiat Lee | MLY | 439,000$ |
4. | Mikita Badziakouski | BLR | 355,000$ |
5. | Alekszandr Zubov | RUS | 278,000$ |
6. | Leon Sturm | GER | 210,000$ |
7. | Damir Zhugralin | KZ | 154,000$ |
8. | Tobias Schwecht | GER | 113,000$ |
9. | Yu Xiangyu | CN | 94,500$ |
Bujtás a 3. event továbbjutói közt
A hagyományoknak megfelelően a tegnapi zárónappal együtt egy újabb versenyt játszottak le, ezúttal a 3-as számút, amely a 25 000 $-os NLH 8-handed Silver Main volt. Erre 298-an neveztek, így a nyereményalap 7 450 000 $-ra emelkedett. A győztesre itt 1 455 000 dollár vár, a második helyezett pedig 922 000 dollárt kap.
A döntő napra 63 játékos jutott be, de közülük csak 47-en érhetnek ITM-be. A mincash 42 000 dollár lesz. A chipleader itt Steve O'Dwyer 2,515,000-es stackkel. A bajnoki címért Dan Smith (2,040,000), Juan Pardo (1,825,000), Roman Hrabec (1,625,000), Adrian Mateos (1,390,000), Benjamin Chalot (1,335,000), David Coleman (1,190,000), Jean Noel Thorel (1,065,000), Joao Vieira (995,000), Orpen Kisacikoglu (970,000), Orpen Kisacikoglu (970.000), Kayhan Mokri (960.000), Isaac Haxton (855.000), Daniel Dvoress (745.000), Ole Schemion (665.000), David Peters (650.000), Phil Ivey (620.000), Jason Koon (515.000), Michael Addamo (510.000), Paul Phua (400.000) és nagy örömünkre Bujtás László (535.000) is játékban lesz még.
A zárónap helyi idő szerint 13 órakor, a mi időnk szerint hajnali 4 órakor indul, 15k/30k/30k/ vakok mellett és a játékosok 35/40 perces szinteket fognak játszani.
Forrás - Triton Series, Joe Giron - poker photo archive