Vinny Vinht a póker világában tehetséges játékosként ismerték, akinek kivételes érzéke volt a játékhoz. Az Egyesült Államokban élő vietnámi közösségből érkezett, és gyorsan nevet szerzett magának a profi színtéren. Az ezredfordulón gyakori résztvevője volt a nagy versenyeknek, és tiszteletet vívott ki magának agresszív, de intelligens játékstílusával.
Ám miközben játékát csodálták, már a korai években elkezdtek suttogni szokatlan viselkedéséről. Sokan nem szívesen ültek vele egy asztalnál, mert az ellenfelekkel és az osztókkal szemben is helytelenül viselkedett. Emellett néhány játékos azt állította, hogy olyan állapotban látta őt, amely súlyos fáradtságra vagy akár függőséget okozó szerek hatására hasonlított.
WSOP 2007 - A történelem egyik legbizarrabb pillanata
Vinny Vinh nagyszerű formában volt a 2007-es WSOP-n. Két versenyen is ITM-be ért, és megmutatta kvalitását. De mindkét alkalommal történt valami, amit a pókerben nem gyakran látni - Vinny a verseny közepén eltűnt.
Az 1.000$ nevezési díjú NLH versenyen nyitónapjáról a második legnagyobb stackkel jutott tovább a Day 2-re. Amikor a játékosok másnap visszatértek az asztalokhoz, az ő helye üres volt. Az előtte lévő zsetonok lassan fogytak, miközben a vakok emelkedtek. Senki sem tudta, hol van Vinh, és egész nap csökkent a stackje, míg végül úgy esett ki, hogy meg sem jelent. Mégis egészen a 20. helyig jutott, ami 16.212$ ért.
Egy hétig senki sem hallott Vinh-ről, így sokan megkönnyebbültek, amikor újra felbukkant. Ugyanez a forgatókönyv azonban megismétlődött a 2.500$-os NLH 6-handed versenyen is, ahol Vinh ismét továbbjutott a második napra, de másnap ismét nem jelent meg a kaszinóban. A zsetonjai ismét a vakok áldozatai lett, de ezúttal is szép eredményre volt ez elég, ugyanis a 22. helyen végzett 12.468$-os nyereménnyel.
Sokan kérdezték - mi történt? Fáradt volt? Egészségügyi problémái voltak? Vagy volt valami rosszabb?
Spekulációk drogokról és személyes problémákról
Eltűnése után pókeres körökben állítólagos drogfüggőségéről beszéltek. Néhány játékos azt állította, hogy kétes kaszinókban látták, és hogy a magánélete romokban hevert. Vinh helyzete felidézte Stu Ungar, a legendás játékos emlékét, aki évekig küzdött a drogfüggőséggel, és bár becslések szerint 30 millió dollárt nyert, végül vagyon nélkül halt meg.
A 2007-es WSOP után Vinny Vinh még néhány versenyen szerepelt, de soha nem sikerült visszatérnie a csúcsra. Többször előfordult, hogy nagyon jól kezdett egy versenyt, de aztán a döntőasztal előtt "eltűnt". Csak árnyéka volt korábbi önmagának.
Hol van ma Vinny Vinh? Senki sem tudja biztosan, a pókerfórumokon viták folynak a sorsáról. Egyesek azt állítják, hogy időnként látják őt Las Vegas vagy Los Angeles kisebb kaszinóiban, de a csillaga már rég elhalványult. A hendonmob szerint 2018-ig aktív volt, majd szünetet tartott egészen tavalyig, amikor is egy WSOP Collosus versenyen ért ITM-bet.
Egy dolog azonban biztos: Vinny Vinh jó példa arra, hogy még a legnagyobb tehetség is kevés lehet, ha valaki nem tud megbirkózni a saját démonaival. Története a pókertörténelem egyik legrejtélyesebb története marad, és amíg egy nap fel nem bukkan, addig csak egy legenda marad - egy tehetséges játékos, aki a csúcsra érhetett volna, de a játék közepén eltűnt.
Forrás - TheHendonMob, PokerNews, CardPlayer, Wikipedia, WSOP